elmélet és gyakorlat (gör. theória-praxisz): a keresztény lelkiség görög filozófiából származó fogalompárja az ismeretszerzés két útjára. - Arisztotelész és Aquinói Szt Tamás szerint a theoria a legfőbb szellemi tevékenység, az Istennel (Theosz) való kapcsolat része. Jelentheti a legnagyobb összeszedettséget és összpontosítást éppúgy, mint a legfőbb Istenre hagyatkozást. A praxisz (az etikus és technikus szempontoknak egyaránt megfelelve) ugyanez a tevékenységben. - A Szentírás emberképe bizonyítja, hogy a hallgatás-cselekvés, imádság-tevékenység, megismerés-szeretet kettőssége a test és a lélek kettősségének felel meg. Antropológiailag az ~ párhuzamai a látás és cselekvés, a szenvedés és cselekvés, a passzivitás és aktivitás. Az ~ az általános ismeret és a tapasztalat által irányított tevékenység, a terv és megvalósítása, a kontempláció és akció közti különbséget ill. egymásraépülést fejezi ki. Az egyik magában foglalja és nem kizárja a másikat. A praxisz v. vita activa mint az ösztönvilág aszketikus megfékezője előkészít a theóriára, a →szemlélődésre; a felebaráti szeretet tettei és az igehirdetés viszont a →szemlélődő élet következményei. - E szentírási-keresztény kiindulópontot a hellénista dualizmus hatására ismételten szem elől tévesztették, s a kétfókuszos alapképletet, a különbözők egységét az alternatív nézet (vagy ez, vagy az) váltotta föl. Ez alá- és fölérendeléshez vezetett: az ó- és a középkorban a theória került előtérbe a gyakorlat (technika, praxisz) rovására; az újkorban viszont (Marxnál) az ember elsősorban mint munkás jelenik meg (a praxisz győzelme a theória felett). - Szt Ágoston a vita mixta elméletével kerülte ki az egyoldalúság kísértését, s az akció és kontempláció szentírási előképeit (a nem szép, de termékeny Lea; a szép, de terméketlen Ráchel; a szorgos Márta; és az egy-szükségeset cselekvő Mária) kiegészítette a szemlélődő János és az Egyházat vezető aktív Péter párhuzamával. A kk. szerz-ek vitáiban (a kétkezi munka, földművelés, ill. karitatív tevékenység és prédikáció; a női rendek klauzúrán kívüli tevékenysége  körül) született az a megoldás, amit később Loyolai Szt Ignác is magáévá tett: a contemplativus in actione, azaz a szemlélődésből áradó tevékenység (Szt Tamás, Eckhart mester, domonkos misztika), bár a tökéletesség útjának továbbra is a kontemplációt tartották. Ebből nőtt ki később a →kvietizmus tévedése is, amit viszont a legújabb időkben a praxisz fölértékelése követett mind tudományos, mind vallási téren. - Az ~ egységét értákelő lelkiség az 1980-as évektől ismét éledőben van. A gyorsan változó világ folyamatos elméleti és gyakorlati képzést tesz szükségessé az Egyház minden tagja, a világi hívők, a papság, a szerzetesek és a misszionáriusok számára egyaránt.  **

Schütz 1993:72. - AG 26. - CL 60.